Tegnap

régi jóbarátokkal találkoztam, akikkel az utóbbi években alig láttuk egymást, és mégis úgy ültük körül az asztalt, mintha utoljára a múlt héten találkoztunk volna. Amúgy pedig szörnyű azzal szembesülni, hogy öregszünk. Emlékeztem, hogy egy korábbi blogomban írtam az egyikükről, és az rémlett, hogy egy frankó kis bejegyzés volt, hisz az élmény akként él bennem. Ehhez képest elmosolyodtam, mikor megtaláltam ezt. :)
Tudjátok kevés ember van (mondjuk maximum a két kezemen meg tudnám számolni), akiért bármit megtennék. Múltkoriban Angyalka barátnémnak mondtam, hogy ha azzal hívna fel hajnalban, hogy segítsek elásni egy hullát az erdőben, én bizony megtenném. (Nagyon tetszett neki.) Na, a tegnap olyan volt, hogy több olyan ember is ült ott, akiért detto.

Update: régi beírásomat minden bizonnyal felülírja az alábbi videó, mely pár napja ment le a tévében, és ugyanarról az emberről szól: http://streamer.carnation.hu/m
tvod2/romaforum/2011/06/16/romaforum_110616.wmv