2012. április 15., vasárnap

03.26.-04.15.

Elnézést a késlekedésért, de készültek ám közben a képek, csak néhány van, amiről nem sikerült komponálni.
03.26. - key

03.27. - your name (Bernadett - erős mint a medve)

03.28. - trash

03.29. - feet

03.30. - toy

03.31. - where you relax

04.01. - your reflection

04.02. - colour

04.04. - someone who makes you happy

04.05. - tiny

04.06. - lunch

04.07. - shadow

04.08. - inside your wallet

04.09. - younger you

04.12. - stairs

04.13. - something you found

04.14. - how you feel today

04.15. - sunset

2012. február 20., hétfő

Nagy dolog ez?

Talán minden évben bulit kéne tartsak, hogy 3-nál több embernek eszébe jusson a névnapom?
Aki ismer, tudja, nem vagyok az a magamat ünneplős típus, de azért egy évben az a két nap, amikor az embernek van valamije, az nem olyan sok, főleg a névnap, hisz az mindenhol ki van írva, megjegyezni sem kell. Nem az ajándék, nem az "illik dolgok", hanem egy kedves baráti köszöntés az, amiről beszélek. Egy apró, figyelmes gesztus a másik felé. Tényleg olyan nagy dolog ez?

2012. február 14., kedd

Az én valentínom

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ami azt illeti, és sosem voltam lelkes Valentin nap ügyben. No nem azért, mert szeretet-ellenes lennék, vagy ne tartanám fontosnak, hogy kifejezzük az érzéseinket azok iránt, akiket szeretünk. Egyszerűen csak arról van szó, hogy az ilyen direkt dolgokat nem szeretem. Nekem nem kell alkalom, hogy kedves legyek, örömet szerezzek, ajándékot adjak valakinek. Meglepni a kedvest egy vacsorával, vagy ajándékot küldeni postán a barátnőnek, azokban a pillanatokban sokkal fontosabb volt, amikor megtörténtek, mint ha ma tenném meg. Magának az időzítésnek is (ajándék)értéke volt. Talán majdnem akkora, mint magának az ajándéknak.

Emlékszem, hogy gimi harmadikban volt egy californiai, Tiffany nevű osztálytársunk. Nagyon cuki volt, mert Valentin napon, és Halloweenkor is kiselőadást tartott nekünk, és apró ajándékkal lepett meg minket helyes kis zacskókban (a mai napig megvannak), az osztályban mindenki kapott valamit. Elmesélte, hogy náluk ez az ünnep nem csak a szerelemről szól, hanem inkább arról, hogy jelezzék egymás felé a szeretetüket, és kis cukorkákat adnak egymásnak, meg üdvözlőkártyákat, amire ráírják érzéseiket. Ez tetszett. (A Halloween pedig ott a mi Mikulásunkhoz hasonló, a gyerekek édesség beszerzéséről szól leginkább, és a buliról, az olyasmiről, amit mi farsangkor tartunk.)

A szívecskéket szeretem. Szeretni is szeretek. Ezért ma gondolok mindenkire, akinek van helye a szívemben, én innen üzenem, hogy nem felejtem el.


2012. január 31., kedd

Megint egyel kevesebben vagyunk. Vasárnap tragikus hirtelenséggel eltávozott 10 éve hű társam, örök szobatársam, felnőtté válásom szemtanúja, Guzmi, a 10 éves csincsilla. Reggel rosszul volt, estére ki is hunyt szegénykém, nem sokat tehettünk érte. A társai mellette gubbasztottak, még akkor is, mikor már nem élt. Azóta nagyon csendesek.
Megsirattam ezt a kis életet. Igaz, ez "csak" egy rágcsáló, nem tud az ember olyan kapcsolatot teremteni vele, mint egy macskával, vagy kutyával. De mégis... ő volt az első állatom, aki két hétnél tovább élt, aki velem tartott mindenhová, akinek a neszezése életet vitt az otthonba, aki sok tüneményes picurral ajándékozott meg minket. 

Nyugodj békében Guzmikám!


2012. január 17., kedd

Az a helyzet, hogy szerettem volna feltenni karácsonyi képeket, de olyan mérges lettem a fényképezőmre, amiért megbetegedett, hogy azóta se nyúltam a képekhez. Pedig szép volt minden, végre rendben is volt minden, kis szomorúság is ül a szívemen azóta, hogy véget értek az ünnepek. Most olvasok sokat, pihenek, a hátfájásom makacs teherként nyom, és lassan javul. Filmeket nézünk, sorsokat, életeket, hősöket, jól esik a befelé fordulás, de lassan nyílnék kifelé is. Várom a fényt és a színeket.

2011. december 31., szombat

2011 margójára

Nálam a pihenés ideje van most, nem annyira a pezsgésé, és bizony ez azt is jelenti, hogy blogot is kevesebbet írok. Inkább töltekezek, mint adok magamból, inkább zsemlét sütök a karácsonyra kapott recepteskönyvemből, mint szilveszteri buliba megyek... és egy cseppet sem bánom. Remélem jövőre több jön ki belőlem, ez az év nagyon sűrű volt, nagyon intenzív, jól esik a pihenés így az év végén, és jól esik a begubózás.
Tegnap azért elolvastam, mit kívántam erre az évre, és bár annak ellenére, hogy elég telhetetlen voltam, igazán sok minden teljesült. Egy szavam sem lehet. Van családom, van férjem, kutyám, cicám, csincsillám, fészkem, autóm, ruhám, cipőm, ételem, italom... egy kivétellel mindenem megvan már. Előre tudtam, hogy ez az év a felkészülésről szól. És tudom, hogy a jövő év pedig csak egyvalamiről fog szólni. Róla, akinek várjuk az érkezését. Nem is kívánok mást a jövő évre, csak egészséget és megélhetést magunknak és a szeretteinknek, és az érkezését kívánom, neki, aki beragyoghatja az életünket. Kívánom, hogy szülessen egészséges és csodálatos kisbabánk.

Boldog új évet minden kedves direkt, és véletlenül erre tévedőnek! Kívánom, hogy 2012 valóban hozza el mindannyiunk számára a fényt, és a boldogságot!

2011. december 26., hétfő

Minden éveben sokat gondolok arra, hogy karácsonykor valamiféle jótékonysági akcióban részt vegyek, megajándékozzak valakit, akinek nem telik rá. Volt olyan év, hogy a cipősdoboz akcióra készítettem dobozt, volt, hogy ruhát vittünk gyűjtőládába, vagy a munkahelyemen segítettem az adományozásban. Idén is töprengtem, mi legyen, mert valamit mindenképp szerettem volna.
Aztán ahogy telt, múlt az idő, úgy éreztem, ki is csúszok belőle. Közben pedig készült sok apró ajándék, és eszembe jutott egy egy barát, vagy ismerős, akivel nem szoktuk megajándékozni egymást. Aztán jöttek sorra az alkalmak. A barátnőm barátnője, aki a szomszéd faluban lakik, és átugrott mézeskalácsot sütni. Vagy a lakótársa, aki fülbevalókat gyűjt, nekem meg épp volt egy, amit megcsináltam, de nem tudtam, kinek is adhatnám. Aztán kedves fiúbarátaim, akikkel sokat beszélgetek az élet dolgairól,  vagy a kolléganőm, akivel együtt járunk be reggelente dolgozni... és mentek az apróságok, a kis csomagok. Aztán egyszer csak rájöttem, ez volt az én idei jótékonyságom. Nem ismeretlen szegény-gyerekeket leptem meg, hanem a saját ismerőseimet, barátaimat, akik hihetetlenül tudtak örülni egy csomag mézeskalácsnak, vagy egy kézzel varrt karácsonyfadísznek. Igazán különleges érzés volt ez számomra is, hiszen ezek meglepetések voltak, és nem vártam viszonzást. Tudom én, hogy sokan mondják, jobb adni, mint kapni, és ez igaz is. De ha például a családoddal ünnepelsz, és viszed az ajándékot, tudod, hogy kapni is fogsz, ott van a fejedben ez a gondolat, akkor is, ha tényleg jobban szeretsz adni. De itt tudtam, hogy csak arról szól az egész, hogy én adok. Felemelő érzés volt.
Aztán pedig jól meglepődtem, mikor karácsony előtti napon levelet kaptam Írországból. Egy zöld boríték, benne kézzel festett képeslap olyasvalakitől, akitől álmomban sem vártam volna, és akinek már nem tudtam viszonozni, csak megköszönni. Érdekes az élet, ahogyan megtanít adni, és kapni is. Ez volt az én karácsonyi tanulságos mesém. Mielőtt már "elájultam" volna a saját önzetlenségemtől, meg kellett tanulnom kapni is. :)

Boldog karácsonyt mindenkinek!

2011. december 14., szerda

A bécsi adventi vásárban jártunk...

Sajnos az egyik objektívem közben tönkrement, és a nap végén már elhatalmasodott rajtam a dátha is, de azért jól mulattunk sógorékkal. Összességében el kell mondjam, hogy a mi vörösmaty téri vásárunk sokkal szebb, az áruk igényesebbek, és kevésbé drágák. A tömeg itt irgalmatlan, többnyire magyar és szláv turistákkal van tele mindkét vásáruk, de a forraltbor és a sültkolbi, no meg a sonkás szendvics verhetetlen.

Schönbrunni kastély

főutca

kastélykert fényekkel



sógorné fények mögött

jászol dundi figurákkal


macisbácsi

finomnak tűnő, de nagyon édes sütik

angyalkás lány

bábos lány




mint a jégcsapok

kedvenceim: a játékárus bácsik, a jobb oldali olyan, mint ha nem is igazi lenne