Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ami azt illeti, és sosem voltam lelkes Valentin nap ügyben. No nem azért, mert szeretet-ellenes lennék, vagy ne tartanám fontosnak, hogy kifejezzük az érzéseinket azok iránt, akiket szeretünk. Egyszerűen csak arról van szó, hogy az ilyen direkt dolgokat nem szeretem. Nekem nem kell alkalom, hogy kedves legyek, örömet szerezzek, ajándékot adjak valakinek. Meglepni a kedvest egy vacsorával, vagy ajándékot küldeni postán a barátnőnek, azokban a pillanatokban sokkal fontosabb volt, amikor megtörténtek, mint ha ma tenném meg. Magának az időzítésnek is (ajándék)értéke volt. Talán majdnem akkora, mint magának az ajándéknak.
Emlékszem, hogy gimi harmadikban volt egy californiai, Tiffany nevű osztálytársunk. Nagyon cuki volt, mert Valentin napon, és Halloweenkor is kiselőadást tartott nekünk, és apró ajándékkal lepett meg minket helyes kis zacskókban (a mai napig megvannak), az osztályban mindenki kapott valamit. Elmesélte, hogy náluk ez az ünnep nem csak a szerelemről szól, hanem inkább arról, hogy jelezzék egymás felé a szeretetüket, és kis cukorkákat adnak egymásnak, meg üdvözlőkártyákat, amire ráírják érzéseiket. Ez tetszett. (A Halloween pedig ott a mi Mikulásunkhoz hasonló, a gyerekek édesség beszerzéséről szól leginkább, és a buliról, az olyasmiről, amit mi farsangkor tartunk.)
A szívecskéket szeretem. Szeretni is szeretek. Ezért ma gondolok mindenkire, akinek van helye a szívemben, én innen üzenem, hogy nem felejtem el.
