Édenkertem: december 2011

2011. december 31., szombat

2011 margójára

Nálam a pihenés ideje van most, nem annyira a pezsgésé, és bizony ez azt is jelenti, hogy blogot is kevesebbet írok. Inkább töltekezek, mint adok magamból, inkább zsemlét sütök a karácsonyra kapott recepteskönyvemből, mint szilveszteri buliba megyek... és egy cseppet sem bánom. Remélem jövőre több jön ki belőlem, ez az év nagyon sűrű volt, nagyon intenzív, jól esik a pihenés így az év végén, és jól esik a begubózás.
Tegnap azért elolvastam, mit kívántam erre az évre, és bár annak ellenére, hogy elég telhetetlen voltam, igazán sok minden teljesült. Egy szavam sem lehet. Van családom, van férjem, kutyám, cicám, csincsillám, fészkem, autóm, ruhám, cipőm, ételem, italom... egy kivétellel mindenem megvan már. Előre tudtam, hogy ez az év a felkészülésről szól. És tudom, hogy a jövő év pedig csak egyvalamiről fog szólni. Róla, akinek várjuk az érkezését. Nem is kívánok mást a jövő évre, csak egészséget és megélhetést magunknak és a szeretteinknek, és az érkezését kívánom, neki, aki beragyoghatja az életünket. Kívánom, hogy szülessen egészséges és csodálatos kisbabánk.

Boldog új évet minden kedves direkt, és véletlenül erre tévedőnek! Kívánom, hogy 2012 valóban hozza el mindannyiunk számára a fényt, és a boldogságot!

2011. december 26., hétfő

Minden éveben sokat gondolok arra, hogy karácsonykor valamiféle jótékonysági akcióban részt vegyek, megajándékozzak valakit, akinek nem telik rá. Volt olyan év, hogy a cipősdoboz akcióra készítettem dobozt, volt, hogy ruhát vittünk gyűjtőládába, vagy a munkahelyemen segítettem az adományozásban. Idén is töprengtem, mi legyen, mert valamit mindenképp szerettem volna.
Aztán ahogy telt, múlt az idő, úgy éreztem, ki is csúszok belőle. Közben pedig készült sok apró ajándék, és eszembe jutott egy egy barát, vagy ismerős, akivel nem szoktuk megajándékozni egymást. Aztán jöttek sorra az alkalmak. A barátnőm barátnője, aki a szomszéd faluban lakik, és átugrott mézeskalácsot sütni. Vagy a lakótársa, aki fülbevalókat gyűjt, nekem meg épp volt egy, amit megcsináltam, de nem tudtam, kinek is adhatnám. Aztán kedves fiúbarátaim, akikkel sokat beszélgetek az élet dolgairól, vagy a kolléganőm, akivel együtt járunk be reggelente dolgozni... és mentek az apróságok, a kis csomagok. Aztán egyszer csak rájöttem, ez volt az én idei jótékonyságom. Nem ismeretlen szegény-gyerekeket leptem meg, hanem a saját ismerőseimet, barátaimat, akik hihetetlenül tudtak örülni egy csomag mézeskalácsnak, vagy egy kézzel varrt karácsonyfadísznek. Igazán különleges érzés volt ez számomra is, hiszen ezek meglepetések voltak, és nem vártam viszonzást. Tudom én, hogy sokan mondják, jobb adni, mint kapni, és ez igaz is. De ha például a családoddal ünnepelsz, és viszed az ajándékot, tudod, hogy kapni is fogsz, ott van a fejedben ez a gondolat, akkor is, ha tényleg jobban szeretsz adni. De itt tudtam, hogy csak arról szól az egész, hogy én adok. Felemelő érzés volt.
Aztán pedig jól meglepődtem, mikor karácsony előtti napon levelet kaptam Írországból. Egy zöld boríték, benne kézzel festett képeslap olyasvalakitől, akitől álmomban sem vártam volna, és akinek már nem tudtam viszonozni, csak megköszönni. Érdekes az élet, ahogyan megtanít adni, és kapni is. Ez volt az én karácsonyi tanulságos mesém. Mielőtt már "elájultam" volna a saját önzetlenségemtől, meg kellett tanulnom kapni is. :)

Boldog karácsonyt mindenkinek!

2011. december 14., szerda

A bécsi adventi vásárban jártunk...

Sajnos az egyik objektívem közben tönkrement, és a nap végén már elhatalmasodott rajtam a dátha is, de azért jól mulattunk sógorékkal. Összességében el kell mondjam, hogy a mi vörösmaty téri vásárunk sokkal szebb, az áruk igényesebbek, és kevésbé drágák. A tömeg itt irgalmatlan, többnyire magyar és szláv turistákkal van tele mindkét vásáruk, de a forraltbor és a sültkolbi, no meg a sonkás szendvics verhetetlen.